ATK-JB-GK.jpgA mai napon véget ért Törökországban a két héten át zajló U20-as Világbajnokság. Alexander Ipatovnak hiába sikerült az utolsó fordulóban legyőznie a szerb Aleksandar Indjicet, Yu Yangyinak elég volt a döntetlen is a tornagyőzelemhez, így Ipatovnak nem sikerült megdupláznia tavalyi sikerét. A lányoknál az orosz Aleksandra Goryachkina (2418) győzelemmel fokozta tegnapi fél pontos előnyét, így egész ponttal végzett a kazah Zhansaya Abdumalik előtt.

A magyar fiatalok részéről jobb eredményt vártunk; persze, hogy jobbat! Ő maguk is jobbat vártak. De ez most így sikerült. Sebaj, újabb tapasztalatok, újabb szép játszmák vannak versenyzőink mögött; legközelebb biztosan jobban fog ez sikerülni. Kívánom, hogy semmiképp se a keseredettség, vagy a düh, hanem az élmény, a játék öröme és szépsége legyen az, ami megmarad számotokra a Világbajnokságból. És mi, akik szurkoltunk Nektek, legközelebb még jobban szorítunk majd értetek!

Nagy Gábor (2457) nemzetközi mesterünk végül a 78. helyen végzett, hat ponttal, miután az utolsó fordulóban legyőzte a török Atilla Kokosal Yukselt (2060). Ez a hat pont azt jelenti, hogy Gábor ezen a tornán 2148-as performancet hozott össze és 44 Élő-pontot bukott. Fel a fejjel, Gábor!

Antal Tibor Kende (2321) a kínai Wei Chao Chu (2270) ellen a Szicíliai védelem Najdorf-változatát játszotta meg. A bonyolult középjátékban Kende valamivel jobban állt, de a hosszúra sáncolt világos király ellen nem tudott meggyőző támadást indítani. A játék döntetlennel végződött. Kende játéka igen meggyőző volt a torna alatt. Sok komoly ellenféllel mérkőzött meg és még ha el is veszített néhány játszmát ellenük, mindenképpen megmutatta, hogy amikor elegendő gondolkodási idő áll a rendelkezésére, semmivel sem gyengébb náluk, sőt! Kende a 61. helyen végzett 6.5 ponttal, 2202-es performance pontszámmal és 18 Élő mínusszal. Azt hiszem, ha Kendének sikerül megoldania az időproblémákat, ezt a 18 Élőt nagyon gyorsan vissza fogja szerezni. Menni fog ez!

Juhász Barbara (2169) és a szlovák Édes Zsófia (2044) Szicíliai-védelmű partiban ütközött meg egymással. Barbi szépen induló támadása hamar elhalt, de a rendkívül bonyolult állásban Zsófi vesztőt húzott és a magyar lány igen jó érzékkel talált rá a zseniális huszáráldozatra, ami mondhatni azonnal eldöntötte a partit. Ezzel Juhász Barbara hét ponttal a 33. helyen végzett a 2013-as U20-as Női Világbajnokságon. Legutóbb Barbit egy hónapja, Pécsen, a XVIII. Havanna Cafén láttam játszani, ahol 2340-es performance-al végzett a negyedik helyen öt Fide-mester és két nemzetközi mester előtt. Ezért is meglepő a mostani 2050-es performance és a 25 Élő mínusz. Sebaj, Barbi, hamar visszajön az! Örülünk, hogy ott voltál és szurkolhattunk Neked!

JuhaszBarbara1.jpgElérkeztünk az U20-as Világbajnokság a fináléjához. Két héten át izgulhattunk és izgulhatunk még a holnapi napon a magyar fiatalokért.

A mai játéknapon Nagy Gábor (2457) mérkőzését sajnos nem követhettük élőben. Ezúttal Gábor azzal a Matt Ponnal mérkőzött meg, akitől a Világbajnokságon legjobban szereplő magyar sakkozónk, Antal Tibor Kende vereséget szenvedett a torna negyedik játéknapján. Gábor sikeresen vezette a világos bábokat és egész ponttal zárta a napot. A holnapi utolsó fordulóban ellenfele a török Atilla Koksal Yuksel (2060) lesz. Gyerünk, Gábor, be kell húzni!

Antal Tibor Kende (2321) ellenfele, az indiai Pouya Idani (2480) a Szicíliai védelem Najdorf változatát játszotta meg a magyar sakkozó ellen. Sokáig egyenlőnek tűnt az állás, illetve Kende királyszárnyi szabadgyalog-párja, minőségfórja reményekkel is kecsegtethettek bennünket, de a rendkívül aktív sötét figurák romba döntötték a győzelem reményét; a remiért kellett kapaszkodni.A bonyolult állásban Kende időproblémákkal is küzdött, végül pontatlan lépései a játszma elvesztéséhez vezettek. A zárónapon Kende ellenfele a kínai Chu Wei Chao (2270) lesz. Hajrá, Kende!

Juhász Barbara (2169) a Királyindiai-védelmet választotta a török Cansu Soylemez (1905) ellen. A mérkőzés végig kiegyenlített volt, a világossal játszó török lány a harminckettedik lépésben ajánlotta be a döntetlent, amit Barbi el is fogadott. A magyar lány utolsó partiját a komáromi Édes Zsófiával (2044) játssza. Szorítunk, Barbi!

A magyar sakkozók teljesítménye az utolsó forduló előtt:

Antal Tibor Kende a 65 (erősorrendben 56). helyről várhatja az utolsó fordulót 6 ponttal és 2197-es performance pontszámmal (-17 Élő-pont). Nagy Gábor 5 ponttal a 85 (erősorrendben 24). helyen áll 2130-as performance pontszámmal (-45 Élő-pont), Juhász Barbara a női mezőnyben a 41 (erősorrendben 26). helyen áll 6 pontjával, 2019-es performance-al (-30 Élő-pont).

A fiúknál az élen 10.5 ponttal a 19 éves kínai nagymester, Yu Yangi (2662) áll, őt követi egy pontos hátránnyal a tavalyi bajnok, Alexander Ipatov (2601). Kettejük párharca az ötödik fordulóban 33 lépést követően döntetlennel zárult. A holnapi napon mindkét nagymester világossal játszik. Ipatovnak csak a győzelem adhat esélyt, Yunak nem gondolom, hogy problémát fog okozna a biztos győzelmet ígérő döntetlen elérése.

A lányoknál még nem ennyire lefutott a bajnoki cím sorsa: az élen az orosz Aleksandra Goryachkina (2418) áll 9.5 ponttal, fél pontos hátránnyal követi Őt a kazah Zhansaya Abdumalik (2277).

A fekete nem a mi színünk

2013.09.23. 19:03

phoca_thumb_l_tibor kende antal.jpgVasárnap tovább folytatódtak a küzdelmek  a tizenhárom fordulós U20-as Világbajnokság kilencedik fordulóján mindhárom magyar játékos feketével játszott. 

Nagy Gábor (2457) a Szicíliai-védelem Najdorf (B94) változatát játszotta meg a török Esat Baglan (2024) ellen. Esat erőn felül játszott az egész parti során, Gábor sajnos nem talált lehetőséget a kezdeményezés átvételére. A gyaloghátrány és a rossz gyalogszerkezet mellett még az ellenkező színű futóra való lebonyolítás sem nyújthatott menedéket a magyar sakkozónak, aki az 57. lépés után feladta a küzdelmet. Gábor ma az indiai Rakesh Kulkarnival (2283) ütközött meg, sajnos nem sok sikerrel.

Antal Tibor Kende (2321) (kép) az indonéz Firman Syah Farid (2433) ellen megjátszott Szláv-védelmű partiban jelentős előnyre tett szert. Kende ellentámadása áttörte a világos királyállást, remek kiskombinációval teljesen szétzúzta világos gyalogszerkezetét. A b szabadgyalog és a király beszorított helyzete együttesen már-már úgy tűnt, eldönti a mérkőzést, ám Kende sajnos rossz tervet választott, így az állás kiegyenlítetté vált. Az indonéz sakkozó többször is nyerőesélyt kínált Kendének, de a magyar fide-mester sajnos nem tudott élni a felkínált lehetőséggel. A mai napon Kende a török Cankut Emirogluval (2260) is döntetlent játszott.

Juhász Barbara ellenfele, a svájci Camille de Seroux (2108), skót megnyitású partit játszott a magyar fide-mester ellen. A svájci játékos a játszmában folyamatosan növelte előnyét, Barbi minden pontatlanságát - sajnos azt kell mondani - remekül használta ki. A világos bástya a 23. lépésben betört a hetedik sorra, a sötét állás rendkívül passzívvá vált, ellenjátékra nemigen maradt remény. A mérkőzést az elkerülhetetlen matt árnyékában a 43. lépésben adta fel a magyar lány. A mai napon Barbi ellenfele a török Deniz Firat (1664) volt. A remi-szagú végjátéknál a török lány nagyot hibázott, Barbi szemfüles volt és mattra állította Denizt! :)

phoca_thumb_l_img_8434.jpgA tegnapi pihenőnap után ma tovább folytatódott Törökországban az U20-as Világbajnokság. A tizenhárom fordulós viadal nyolcadik fordulóját is élőben nézhettük és izgulhattunk mindhárom magyar résztvevőért.

Nagy Gábornak (2457) érdekes Szicíliai védelmű partiját láthattuk a román Robin-Alexandru Dragomirescu (2349) ellen. Gábor gyalogot áldozott a centrumban, figyelmen kívül hagyta világos erős folytatási lehetőségét, aminek következtében egy erős világos huszár került tartósan az e5 pontra. A román sakkozó végig jól játszott, a magyar nemzetközi mesternek még lehettek volna ellentámadási esélyei, de sajnos ez most nem az Ő napja volt. Holnap egy hazai versenyzővel, a török Esat Baglannal (2024) láthatjuk megküzdeni a magyar fiút. Gyerünk, Gábor!

Antal Tibor Kende (2321) szintén Szicíliai védelmet választott az ukrán Mykola Bortnyk (2417) ellen, aki az Alapin-változatba terelte a játékot. Kende igazán jól feltalálta magát és előnyösen jött ki a megnyitásból, több gyenge pontot is létrehozva ellenfele állásában. Egyre jobban bizakodhattunk a sikerben, amikor a magyar játékos gyalogelőnyös helyzetben játszotta a partit. Ám a lebonyolításban sajnos rosszul cserélte huszárját és az e vonalon előretörő gyalog megállításán fáradozva tisztjei passzívvá váltak. Ez elég volt Mykolának a gyalog visszaszerzéséhez, majd aktív tisztjátékával jelentős előnybe került. Kende sajnos a játszma feladására kényszerült. A holnapi nap sem lesz könnyebb, Kende ellenfél az indonéz Firman Syah Farid (2433) lesz. Reméljük a legjobbakat! Szorítunk, Kende!

Juhász Barbarának (2169) jót tett a pihenőnap. Aktív tisztjátékkal, bátor vonalnyitással, előretörő támogatott szabadgyaloggal ajándékozta meg a hazai közönséget az ecuadori Belen Matute Loja (1955) elleni Szicíliai-védelmű partiban. Bár a játék elég éles volt, de az ecuadori játékos tette igazán azzá a hosszúsánccal, ezért is érthetetlen, hogy amikor bástyájával szembeállt a világos királlyal, ellentámadás helyett miért egy rendkívül passzív huszárlépést választott a királyszárnyi gyalogroham előkészítése helyett. Miután Barbi nyitotta az állást, sötétnek már nem volt sok esélye. A bajt tovább tetézte a c vonalon előretörő szabadgyalog a bástya és a vezér hathatós támogatásával, ami végül az egész pontot jelentette a magyar sakkozó számára. Jól van, Barbi, szép volt! Holnap a svájci Camille de Seroux (2108) ellen hasonló lehetőségeket és hasonlóan szép játékot kívánok!

phoca_thumb_l_gabor nagy.jpgA tizenhárom fordulós U20-as Világbajnokságnak túl vagyunk a felén, a mai napon rendezték meg a hetedik fordulót. Mindhárom magyar sakkozó világossal játszott, titkon a kezdetekhez hasonló eredményt reméltünk.

Nagy Gábor (2457) a svájci Gabriel Gaehwiler (2287) ellen vonult fel a világos haderővel. A szicíliai védelmű parti bonyodalmaiban Gábor rendkívül nagy hévvel támadt, közben kevés figyelmet szentelve védelmére. Szerencsére a svájci fiú is inkább a sötét király ellen törő világos bábokkal volt elfoglalva és nem az ellentámadás hathatós megszervezésével. Amikor Gabriel úgy látta, nem teremhet már neki babér a vezérszárnyon, megpróbálta leegyszerűsíteni az állást a vezérek cseréjével, ám Gábor közbeiktatott 26. lépését követően a játék feladására kényszerült. Ez az, Gábor! Szép munka volt! Pihend ki magad, holnapután pedig hasonlóan szép eredményt kívánok a román Robin-Alexandru Dragomirescu (2349) ellen.

Antal Tibor Kende (2321) ellenfele, a török Cemil Can Ali Marandival (2403), a Szláv-védelemre szavazott a magyar fide-mester ellen. Kende végig biztosan vezette a világos haderőt. A tizenkilencedik lépésben tetszetős gyalogáldozatot ajánlott fel ellenfelének, amit azonban - a mindössze tizenöt éves - török nemzetközi mester nem fogadott el, így az állás kiegyenlített maradt. A végjátékra hiába volt a magyar fiúnak két gyalognyi előnye, az ellenkező színű futók nem voltak alkalmasak az anyagi előny érvényesítésére. Szép eredmény ez a döntetlen is! A holnapi pihenőnap után Kende ellenfele az ukrán Mykola Bortnyka (2417) lesz. Hajrá-hajrá!

Juhász Barbara (2169) igen érdekes Szicíliai-védelmű partit játszott a  fülöp-szigeteki Jan Jodilyn Fronda (2038) ellen. Barbi a megnyitásból nem jött ki túl jól, több gyengesége is keletkezett. Egyenlő-szagú állásnál (bár ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor a fülöp-szigeteki lány valamivel jobban állt) Barbi ellenfele nagyot hibázott: a magyar sakkozó egy kiskombinációval minőségelőnybe kerülhetett volna, de sajnos elmulasztotta a lehetőséget. Rossz tervet gondolt ki, ami nem csak előnyhöz nem juttatta, hanem egyenesen tiszthátrányos helyzetbe kényszerítette Jan Jodilyn Fronda remek futómanőverét követően. Barbi megpróbált még valami ellenjátékot találni, de végül feladta a játszmát, amikor már mattra állítotották a királyát. Ezt a játszmát sürgősen el kell felejteni!. Egy egész nap áll rendelkezésre a pihenésre és az ecuadori Loja Belen Matute (1955) elleni felkészülésre. Gyerünk, Barbi, ennél Te sokkal jobb vagy!

A magyar sakkozók eddigi teljesítménye:

Nagy Gábor 4 ponttal a 49 (erősorrendben 24). helyen áll 2262-es performance pontszámmal (-14 Élő-pont), közvetlenül Őt követi Antal Tibor Kende az 50 (erősorrendben 56). helyen, szintén 4 ponttal és 2170-es performance pontszámmal (-10 Élő-pont). Juhász Barbara a női mezőnyben a 49 (erősorrendben 26). helyen áll 3 ponttal, 2025-ös performance-al (-19 Élő-pont).

Hát igen, jobbat vártunk, de ne felejtsük el, még nincs vége a versenynek. Ha pedig nem lesz jobb, hát akkor ez most így sikerült. Ez még nem a világvége, akkor is nagy öröm számunkra, hogy ott vagytok és örömmel nézzük a meccseiteket! Szorítunk Nektek, hajrá!

 

antaltiborkende.jpgAz U20-as Világbajnokság hatodik fordulójában a magyar sakkozóknak szurkolva rendkívüli izgalmakat élhettünk át. Volt, mikor az állást szemlélve három pontban is reménykedhettünk, de végül mindössze másfél pontot sikerült csak bekaszírozniuk a magyar sakkozóknak.

Antal Tibor Kende (2321) a Félszláv-védelmet választotta a török Denizcan Temizkan (1921) ellen. A játék teljesen kiegyenlített volt mindaddig, míg Denizcan egy rossz huszárlépés következtében át nem adta a kezdeményezést a magyar fiúnak. Kende rögtön élt a lehetőséggel: akciója jelentős anyagi előnyhöz juttatta (egy egész bástya), ellenfele nem is próbált meg mentségeket keresni hibájára, rögtön feladta a játékot. Csak így tovább! Kende holnap a törökök nemzetközi mesterével, Cemil Can Ali Marandival (2403) mérkőzik meg. Kende vezeti a világos haderőt, de nem lesz egy egyszerű történet. Hajrá, Kende, szorítunk!

Az angol megnyitású partiban Nagy Gábor (2457) királyszárnyi támadása láttán biztosra vehettük a magyar fiú győzelmét a kínai Yan Fang (2281) ellen, de amikor már elhüsszük, hogy szinte minden nyer, ... Gábor igyekezett elkerülni a bonyodalmakat és gyalogelőnyös végjátékra egyszerűsíteni a partit. Sajnos nem értékelte jól állását: a gyalogelőnyből hamar gyaloghátrány lett ellenfele sokkal jobban helyzetben lévő királya nyomán. A távoli szabadgyalog ellen már nem lehetett mit tenni... Nagyon nagy kár érte, mert Gábor abszolút nyerve volt a középjátékban. Reméljük, sikerül feldolgoznia ezt a vereséget és holnap újult erővel ül le az asztalhoz a svájci Gabriel Gaehwiler (2287) ellen.

Ezek után szinte vérzett az ember szíve, Juhász Barbara (2169) partiját látva, aki ugyanolyan jól állt a középjátékban, mint Gábor és a végjátékban egy vesztett állásban küzdött a kazahsztáni Zhanna Karabayevával (2029). Barbi gyalogelőnyös állása a Spanyol megnyitású partiban passzívvá vált egy rossz futólépés után. Ellenfele egy kiskombinációval próbálta meg örökös sakkra kényszeríteni a sötét királyt, de Barbi vállalva a hátrányosabb helyzetet, folytatta a játékot. Nem sokkal később rendkívül kellemetlen perceket élhetett át a magyar sakkozó, Zhanna többször is kihagyta a nyerő folytatást. Barbinak végül sikerült egy huszár a bástya elleni végjátékra egyszerűsítenie a kiélezett állást. Kedvező gyalogállása esélyt adott a döntetlen kiharcolására; sőt! egy pillanatban még újra nyerésre is játszhatott volna, de az idővel való folyamatos küzdelem nem tette lehetővé a hosszú változat kiszámítását. A magam részéről - Gábor haláltánca után - megkönnyebbülve dőltem hátra az örökös sakkot látva. Jól van, Barbi. Holnap világossal biztosan menni fog az egész pont a fülöp-szigeteki Jan Jodilyn Fronda (2038) ellen!

phoca_thumb_l_gabor nagy.jpgAz U20-as Világbajnokság ötödik fordulóján a fiúk csoportjában mindkét magyar résztvevő igazán szép játékkal győzte le ellenfelét.

Nagy Gábor (2457) (kép) ellenfele, a török Albert Kadir Zor (1948) a Szláv-védelmet választotta a magyar nemzetközi mester ellen. Gábor egy szép kiskombinációval meggyengítette a sötét királyállást, majd haderejét a király elleni támadásra kezdte fókuszálni. Sötét megpróbált ellenjátékot találni, de ezzel csak azt érte el, hogy Gábor egy ügyes gyaloglépéssel elzárta a sötét vezér útját a király védelmétől. A török sakkozó a harmincegyedik lépés után kénytelen volt feladni a játékot. Reméljük, Gábor formába lendült és hasonlóan szép játékot láthatunk tőle a következő fordulóban a kínai Yan Fang (2281) ellen.

A dél-afrikai Heinco du Plessis (2050) a Cseh Benoni-védelemre szavazott Antal Tibor Kende (2321) ellen. A játszma rendkívüliségét mutatja, hogy a huszonegyedik lépésnél még egyetlen bábu sem esett le a tábláról. Ebben a súlyos állásban Kende két gyalogot is áldozott a vezérszárnyi támadásához, aminek eredményeként a sötét játékos kénytelen volt beáldozni futóját, majd két lépéssel később feladta a játékot. Igazi csemege volt ez a játék! Hasonlót kívánok a holnapi napra a török Denizcan Temizkan (1921) ellen!

Bayar Anut (2012), Juhász Barbara (2169) ellenfele meggyőzően játszotta a királyindiai védelem Aronyin-Tajmanov változatát. Barbi sajnos nem tudta átvenni a kezdeményezést, a mongol sakkozó jól kiismerte magát az állásokban. A játszmának pontosztozkodással lett vége. Barbi holnap sajnos ismét sötéttel játszik, ellenfele a kazahsztáni Zhanna Karabayeva (2029) lesz. Hajrá, Barbi!

Sakk-UT20.jpgSajnos nem a vártként alakult az U20-as Világbajnokság negyedik fordulója. Kende és Barbi kikapott, Gábor kedvező állása után a remiért harcolt.

Nagy Gábor (2457) (kép) tetszetős állást alakított ki a vezérindiai védelemű partiban (ECO:A47) az ecuadori Cristhian Barros Rivadeneira (2271) ellen. Néhány kisebb pontatlanság után azonban a ecuadori ellenfél bástyája behatolt Gábor alapvonalára, majd nem sokkal később a vezér is színre lépett a hetedik soron. Az igen szorult középjáték egy két huszár a Gábor huszárja és sötét futója elleni végjátékba torkollott négy-négy gyaloggal. Nemsokára a huszárok lecserélődtek és Cristhian lova igen jó pozícióból kémlelhette az eseményeket. Az ecuadori sakkozó többször is kihagyta az igen nehezen megtalálható nyerő folytatást, így a partinak végül pontosztozkodással lett vége. Gábor holnap a világos haderőt a török Albert Kadir Zor (1948) ellen indítja meg. Hajrá, Gábor, be kell húzni!

Antal Tibor Kende (2321) eddigi játéka és a magas értékszámkülönbség nagy reményekkel kecsegtetett a mai partira nézve, ahol a magyar mester ellenfele a dél-afrikai Matt Pon (1919) volt. A királyindiai védelmű partiban igen bonyolult középjáték alakult ki. Kende, mivel győzelemre játszott, kockáztatott, de a királyszárnyi támadással sajnos csak a saját királyállását sikerült meggyengítenie. Matt nem szalasztotta el az elé tárulkozó lehetőséget és pontos játékkal megindította rohamát a meggyengült királyállás ellen, ahol a kötés-kötés hátán sajnos megpecsételte a magyar fide-mester sorsát. Sajnálatos :/ De fel kell állni és küzdeni! Holnap vissza kell vágni a dél-afrikaiaknak. Az ellenfél a dél-afrikai Heinco du Plessis (2050) lesz. Hajrá, Kende!

Juhász Barbarának (2169) a grúz női nagymester, Meri Arabidze (2379) sajnos nagy falatnak bizonyult. A klasszikus Caro-Kann védelmű partiban Barbi elég sokáig jól rakosgatta ki a bábukat, de egy logikusnak tűnő gyalogütés után a grúz nagymesternek sikerült átvennie a kezdeményezést. Már-már úgy tűnt, nem lesz nagy gond, de mire a magyar fide mester megmentette az értéktelen pusztulástól az árván maradt d gyalogot, addig a sötét vezér a vezérszárnyi gyalogokra támadt. Ezen a ponton még nem volt teljesen elveszve a parti, de Barbi sajnos nem találta meg a nagyon nehéz, a döntetlenre még esélyt adó folytatást. Nagy probléma nem történt, Barbi! Holnap sötéttel le kell győzni a  húsz éves mongol Bayar Anut (2012) . Menni fog az!

phoca_thumb_l_img_8531.jpgTovább folytatódott Törökországban a tizenhárom fordulós U20-as férfi és női világbajnokság. A második fordulóban sakkozóink sötéttel önmaguknál erősebb ellenfeleket kaptak, és bár jól küzdöttek a magyar fiatalok, egyedül Kendének sikerült visszavernie ellenfele támadását.

A harmadik fordulóban Nagy Gábor (2457 )ellenfele a 19 éves mongóliai Urtnasan Nasanjargal (2323) fidemester volt. A királyindiai védelem Fianchetto változatának Panno-variációját játszották a felek. Gábor ismét nagyon gyorsan húzta meg a lépéseket és a sötét királyállás meggyengítése után királyszárnyi támadásban reménykedett, ám sötét huszármanővere hamar romba döntötte elképzelését: Gábor tiszthátrányba került és sajnos a sötét futó a gyalogtöbbletes kompenzáció reményét is teljesen felemésztette, így a 29. lépést követően a magyar nemzetközi mester feladásra kényszerült. A holnapi napon Gábor ellenfele az ecuadori Cristhian Barros Rivadeneira (2271) lesz. Gyerünk, Gábor, szorítunk!

Antal Tibor Kende (2321) Spanyol megnyitása ellen a húsz éves grúz nemzetközi mester, Zurab Javakhadze (2457) a Berlini védelemmel válaszolt. Kende bátor játékkal az időproblémák ellenére is reményteli helyzetbe került, miután ellenfele a két bástyáért odaadta vezérét. A magyar játékos esélyeit tovább növelte vezérszárnyi gyalogtöbblete. Csak az a fránya időzavar ne lett volna! Kende utolsó 4-5 lépésére már csak a +30 másodpercek maradtak és pont a bónuszidős lépéskorlát előtt meghúzott lépése vezetett ellenfele jelentős előnyéhez. A macska rúgja meg! Nem baj, Kende, nagyon szép játék volt ez így is! Csak így tovább! A holnapi napon a dél-afrikai Matt Pon (1919) nem okozhat problémát Kendének. Hajrá-hajrá!

Juhász Barbara (2169) ellenfele a mindössze tizenhárom éves indiai Riya Savant (1960) volt, aki Barbi e4-es nyitása ellen a Szicíliai védelmet választotta. A magyar lány hamar ismeretlen vizekre zavarta a küzdelmet, indiai ellenfele láthatóan partner volt ebben. Riya sokat gondolkodott, a tizenegyedik lépénél már csak húsz perce maradt, míg Barbi órája 45 percet mutatott. De sokkal nagyobb gondot okozott a tizenhárom éves sakkozónak, hogy Barbi állása is igen kecsegtető volt és a középen rekedt sötét királya ellen indított magyar támadás könnyedén átütötte a védelmét. Szép volt, Barbi! Így kell játszani ezt a játékot! A holnapi napon Barbi a nyolcadik táblán a grúz Meri Arabidze (2379) női nagymesterrel méri össze erejét a világos bábokat vezetve. Szorítunk!

naka-carlsen.jpgA saint louisi torna utolsó előtti fordulóján mindkét parti pontosztozkodással ért véget.

Nakamura ismét sötétített szemüvegben jelent meg a Carlsen elleni küzdelem helyszínén, de ezúttal sem volt képes áttörni a nprvég szupernagymester védelmét.A berlini védelem nyílt változatát játszották, a partinak lépésismétléses döntetlen vetett véget.

Levonnak a Sinquefield Kupán másodszor kellett megmérkőznie - a nem túl sűrűn játszott - Holland-védelemű partiban; Kamsky talán vérszemet kapott látva a második fordulóban Carlsennel vívott partit, ahol a norvég nagymester előnybe került az olimpiai bajnokkal szembe. Kamsky végig pontosan játszott, de az ellenkező színű futók biztos döntetlent jósoltak a játék kimenetelére, így a 44. lépést követően, amikor az amerikai nagymester gyalogelőnybe került, ő maga ajánlotta fel a döntetlent, amit Levon kénytelen volt elfogadni.

süti beállítások módosítása