Mindkét amerikai legyőzettetett a Sinquefied Kupa negyedik fordulójában
2013.09.14. 13:20
A Saint Louisban zajló négyfős szuperverseny negyedik fordulójában nem sok öröm adatott az amerikai kihívóknak. Az eddig élen álló Hikaru Nakamurát az örmény olimpiai bajnok, Aromian Levon , Gata Kamskyt pedig a világbajnoki kihívó, Magnus Carlsen kényszerítette megadásra - és ezzel átvette a vezetést.
Levon az első fordulóban egy elnézés után kényszerült feladni a mérkőzést Nakamura ellen, így most egyértelmű volt, hogy bosszúra éhes. A Királyindiai védelem egy ritkább változatát, a Makagonov-rendszert játszották a felek. Az állás már-már kiegyenlítődni látszott, amikor az amerikaiak elsőtáblása rossz tervvel állt elő és nem vette elég komolyan a királyszárnyra nehezedő nyomást. A vezérszárnyi támadás tiszthátrányos helyzettel ért véget, a gyalogtöbblet pedig nem nyújthatott elég kompenzációt.
Kamsky Carlsen elleni küzdelmében a Spanyol megnyitás csereváltozatát választotta, amit gyakran remivariként emlegetnek. Hogy Kamskynak ez volt -e a terve, nem tudhatjuk biztosan, mindenesetre a norvég zseni biztosan egészen más szellemben ült le az asztalhoz és 14. Hg4-es lépéssel eltért az elmélettől, átvette a kezdeményezést és már mindkét bástyája játékban volt, amikor világos még ki sem fejlesztette sötét futóját. A passzív állásból Kamsky gyalogáldozattal menekült, de akkor már ez sem segíthetett rajta.
Szerző: AmatőrSakk
Szólj hozzá!
Címkék: video elemzés sakk Sinquefield Cup Carlsen Kamsky Nakamura Levon
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.