A Saint Louisban megrendezésre kerülő szupertorna második fordulójában Carlsen-Aronian és Nakamura-Kamsky párharcokat csodálhattunk.
Carlsen tetszetős állást hozott ki a Holland-védelmű partiban, a vezérszárnyon behatoló vezér igen kellemetlen perceket szerzett az olimpiai bajnok, Aronian Levonnak. A vezércserék után behatoló bástya azonban visszakényszerült az alapsorra Levon királya is időben játékba tudott avatkozni, így a 40. lépésben kiegyenlített állásban Carlsen maga ajánlotta a döntetlent, amit az örmény nagymester el is fogadott.
A két amerikai nagymester egy ritkán játszott megnyitásban mérte össze erejét, a Szicíliai védelem Kan változatát játszották. A huszonnegyedik lépésben Nakamura gyalogot nyert, de sok vigasza nem lehetett a futóját elzáró gyaloglánc és a hátralévő lépésekre maradt kevesebb, mint 10 perce miatt. Kamskynak ekkor még több, mint háromnegyed órája volt a rendkívül éles állásban. Néhány lépés után Nakamura szinte blitz játékra kényszerült, ebben a helyzetben húzta be a 34. lépésben a futót c4-re (amit a mérkőzést közvetítők már az elején elvetettek a d5 gyaloglépés miatt), amikoris a futót megtámadó gyaloglépés után egy zseniális közbeiktatott vezérlépés következtében a futót nem lehetett ütni vezérvesztés miatt. De ez még csak a kezdet volt, ugyanis egy olyan elképesztő állás alakult ki, ahol tisztek és mattok lógtak a levegőben (a játékosoknak 2-2 percük volt max.), de a közbeiktatott vezérlépést követően nem volt kérdéses, ki kerül ki győztesen a lebonyolításból. A 42. lépést követően jó tíz perces gondolkodás után Kamsky megállította az órát és kezet nyújtott ellenfelének.
Szerző: AmatőrSakk
Szólj hozzá!
Címkék: video elemzés sakk Sinquefield Cup Carlsen Kamsky Nakamura Levon
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.