Az alábbi sakkjátszmát annak apropójából tettem fel, hogy az idei évben is részt veszek a Nitrokémia Kupán Balatonalmádiban. A tavalyi évben az A csoportban indultam, mert a B csoportban nagyon sok élő pont nélküli emberke volt és elsősorban élő pontot szerettem volna gyűjteni. Ha jól emlékszem, +26 élő körül végeztem. Idén a B csoportban próbálok szerencsét. Holnap kezdünk!

Nagyjából úgy lehetne összefoglalni a tavalyi szereplésem, hogy túlélésre játszottam. Általában 200-300 élővel feljebb voltak az emberek, akikkel játszottam, így azt gondoltam, a reménytelenek nyugalmával játszhatom végig a mérkőzéseket. Rendkívül érdekes azonban, amikor az ember egy meglepő fordulat után nyerésbe kerül. Így volt ez Molnár Márton Marcello ellen is, akinek akkor 1970 volt a élő pontja az én 1695-ömmel szemben. Egy ideig lépegettem, igyekeztem nem rosszat lépni és egész jól el is voltam mindaddig, amíg a 16. lépésnél előnybe nem kerültem. Ekkor valami elképesztő nyomás és izgalom lett úrrá rajtam, és ezt leginkább az okozta, hogy közel 300 élővel erősebb játékos ellen játszottam az állásom. Rendkívül érdekes, hogy mennyire hatnak a látásmódunkra, a gondolkodásunkra a körülmények. Jelen esetben pusztán egy játékerősséget mutató szám volt az, ami befolyásolta a gondolkodásom. Az állás szerint nyugodtan és kiegyensúlyozottan kellett volna tovább játszanom, hiszen én álltam nyerésre; ehelyett nyugtalanságomban elkezdtem kapkodni.

Nézzünk csak körül az életünkbe és próbáljunk meg kiragadni egy-egy szituációt: észre fogjuk venni, hogy egy-egy történés megélése sokszor nem is a történésen, hanem a körülményeken múlik. Hogy mennyire észrevétlenül zajlik ez, jó példa rá, hogy egyik albérletembe minden fal teljesen kopár volt, az asztalomon is leginkább csak rumli volt, a könyveim dobozokban. Nem éreztem túl jól magam az albérletben, mert nagyon messze volt a belvárostól (ez akkor így logikusnak tűnt). Egyszer egy lány ott járt nálam, hozott egy polcot, kipakolta a dobozból a könyveimet, letett egy kis szőnyeget a linóleumra, egy képet akasztott az egyik falra és egy hónap elteltével meglepődve tapasztaltam, hogy milyen jó is ott lakni. Pedig ugye semmivel sem került közelebb a belváros. Hiába, sokszor nagyon nehezen találunk rá, hogy melyik körülmény is az, ami hatással van ránk. Persze vannak olyan körülmények is, amiket sokkal nehezebb kezelni: pl. a munkanélküliség. Megdöbbentő látni, ahogy a munkanélküliség romba dönti az addig kreatív, életvidám, magabiztos embert. Egyszerűen megszűnik kreatívnak, életvidámnak, magabiztosnak lenni. Még akkor is, ha amúgy a megélhetése - ugyan mások segítségével -, de nincs veszélyben. Itt ugyanaz a folyamat játszódik le, mint az alábbi sakkpartiban. Eleinte jól állunk, aztán valahogy ez a jól állás elszáll, de később újabb esélyeket kapunk, amiket a körülmények degradáló hatása miatt figyelmen kívül hagyunk. 

Mindenesetre bármennyire is rossznak érezzük a helyzetünket, bármennyire szerencsétlennek érezzük magunkat, az esetek többségében a körülmények a ludasak a dologban. Ez viszont nem mentesít minket attól, hogy ilyenkor nem én irányítom az életemet, hanem a körülmények. Ezzel pedig jó úton járunk, hogy végleg elveszítsük saját magunkat. Na, de ne így legyen! Ehhez kívánok jó egészséget, és ha a körülmények ezt nem teszik lehetővé, akkor se felejtsük el, hogy a betegség is csak egy körülmény!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.